A csapatról
étünket részben Eger turisztikai adottságainak köszönhetjük, mivel az itt található Dobó-tér kiváló lehetőséget nyújt az ún. pálcakészítőknek.
Bár társaságunk tagjai szegről-végről ismerték már egymást, a 2005-ös év tavaszától napi rendszerességgel lógtunk együtt, saját hobbinkkal reklámozva és segítve a pálcakészítőt, hogy a legalapabb virágbotokat (ismertebb, ám kevésbé pontos elnevezése szerint ördögbotokat) rásózhassa a gyanútlan turistákra. De csak mert a turisták általában (mindig?) gyanútlanok.
Nyár végére a baráti társaság közel minden tagja, ha nem is rendszerezett módon, de megismerkedett az eszközök tüzes változatával, és azok használatával. Az ördögbot/virágbot csak egy volt a repertoárból, mellette a poin/meteoron túl szinte azonnal megjelent az angyalszárny is, míg az év második felében lehetőségünk adódott megmutatni kezdetleges tudományunkat elsősorban diákrendezvények keretein belül.
A csípős tél ellenére néhányunk lelkesedése nemhogy apadt volna, de még inkább elkapott minket a fejlődés iránti igény, valamint a szó szerint kezünkbe ragadható lehetőség. Ahogyan a tűzfújást értelemszerűen követte a tűznyelés, úgy vált nyilvánvalóvá, még az új tavasz előtt, hogy mi hatan maradtunk annyira hűek és kitartóak, hogy a körülményektől függetlenül is állandó részt kívántunk vállalni a tüzeskedésből.
A hangsúly az állandón van.
Ha nem született volna döntés róla, akkor is evidens lett volna számunkra, hogy csapat lettünk. A csapatnak pedig legelőször is névre volt szüksége, amit nem kapkodtunk el, és tán biztosat senki nem tudna mondani, feltételezhetően köze lehet az általunk használt petróleum 61°C-os lobbanáspontjához.
Magunkkal szemben támasztott igényeink mit sem csökkentek. Nem volt elég a meglévő eszközökkel való, egyre mélyebb szintű ismerkedés, újak iránt érdeklődtünk, mint a hosszúbot, valamint a kézzel pálcázás, ami a rövidbot előfutára. Ám a nehézségek anyagi téren értek el minket az eszközeink amortizációja, a gyakorláshoz szükséges petróleum, és hasonlók formájában, így kerültünk 2006 nyarán a Part Egyesület szárnyai alá, számlaképessé és hivatalossá téve ezzel a Lobbanáspont nevű formációt.
Ismét újabb lehetőségek nyíltak meg ezáltal, melyek közül az első a saját videokameránk, és értelemszerűen az első promóciós videónk létrejötte volt. Sikereinkre méltán voltunk büszkék, hiszen csupán egy évesek voltunk, a kereslet pedig csak növekedett irántunk.
De senki ne higgye, hogy ne lettek volna nehézségeink a korábban említett hivatalosságon felül is. A csapat első telével ellentétben a második kész próbatételként tartható számon. A bőven elfogadható kategóriába eső áraink ellenére több fellépésről is lecsúsztunk a megjelenő konkurencia miatt. Hideg hónapokra való tekintettel lehetővé tettük magunk számára a beltéri, tűzmentes játékot, kihasználva az UV és/vagy fényjáték adottságait. Ezáltal pályázhatott meg a csapat egy fényszínházat.
A rövid hullámvölgyet is kihasználtuk, nehogy túl sokat veszítsünk vele, így ez idő alatt tagjaink valamivel több időt szentelhettek személyes életük rendbetételére. Ám az az időszak is véget ért, a Lobbanáspont visszatért a köztudatba, szervezettebben, mint valaha, szinte megújulva vetettük be magunkat.
A 2007-es év vége és 2008 első fele során a csapatfelállás is megváltozott. Az alapító tagok közül hárman maradtunk meg, ám újabb lelkes emberkékkel bővültünk, és még fogunk bővülni. Újabb és egyedibb eszközöket jelentetünk meg a palettán, megjelenésünkön is sokat javítottunk. Tagjaink cseréje miatt korábban felvett videóanyagunk egy részétől meg kellett váljunk, frissítenünk kellett, az efféle dolgaink rendszerezése folyamatosan történik a háttérben, rá kellett jönnünk, hogy nem is olyan egyszerű.
A 2008-as év meghozta a régi álmot, megalakult a Lobbanáspont Zsonglőr Kultúrális és Művészeti Egyesület, hogy teljes önállóságot élvezhessünk és nem állunk meg, amíg lángba nem borítjuk Észak-kelet Magyarországot! Vagy az egészet!
De miért apróznánk el? Világuralom minimum!